Három Zengős az elit dobogón Kékestetőn!

Három Zengős az elit dobogón Kékestetőn! Szabó Bálint Solt szökéssel nyerte a Tour De Gyöngyös kerékpárversenyt szombaton. Balogh András a második Püspöki Dani harmadik! Olvassátok Solt beszámolóját!

Szombaton megrendezték az első Tour de Gyöngyös 1. futamát. Egy általam régen várt nyomvonal vezetés került megvalósításra: Mátra kör+Kékestető.Elég nagy létszámban képviselte magát a csapat, így taktikusan vágtunk neki a versenynek. Egy kontrollált, biztonsági játékkal próbálkoztunk, miszerint legerősebb embereinket – a 2 Danit és Andrist – pihentetjük a végső mászásig. Azt gondolom, hogy jó esélyekkel vágtunk neki a versenynek. Néhány hete volt szerencsém Andrist egy verseny után „fáradtan” látni, és igen meggyőző volt!A magam részéről egyáltalán nem tudtam mire számítsak. 3 hónap teljes kihagyás után áprilisban tudtam újra elkezdeni edzeni, ez volt az első verseny amivel megpróbálkoztam tavaly július óta.A versenyt a kezdetektől kontrollálta a csapat. Látszott, hogy a mezőny megfontoltan vág neki a távnak, azt gondolom mindenki tartott egy picit a verseny végén ránk leselkedő Kékestől. Néha 1-1 fiatal próbálkozott eltávolodni, de Tomi szépen feltempózott mindenkire, mellőzve a mezőny rángatását. Így elég kényelmesen feltempóztunk a mezőnyben, Tomi védőpajzsa mögött. Az első mászás végén Záray Laci és még néhány hegyikecske megindult, azt is szépen lekezeltük, egységesen tettük oda is a kereket.Majd jött a lejtő, amit a megbeszéltek szerint meghúzott a csapat. Talán Tomi lehetett, nem láttam, mert meg is úsztam picit, Andrissal és P. Danival egyetemben. Az utolsó hajtű után 3-4 perc alatt felvittem Andrist a mezőnyre és megpihentünk. Közben Tomi megint akcióba lendült és picit húzogatta a mezőny bajszát, de sose ment vele senki. Mondtam is S. Daninak, hogy megyek előre segíteni és megpiszkálom a mezőnyt a dombos részen.Verpelétnél előregurultam és felmentem egy hosszabb dombon, de egyedül maradtam. Gondoltam jó lesz így is, tempózok egyet, addig is pihenhetnek a többiek. Szépen egyenletesen eltempóztam a dimbi-dombin, aztán Abasártól fel Mártafüredig. Ott mondta egy motoros, hogy 3,5 perc előnyöm van. Gondoltam megpróbálok Mátraházáig eljutni a mezőny előtt. Ez is kb lehetetlennek tűnt, de meglepetésemre oda is feljutottam. Utána még találtam egy kis tartalékot és enyhén növelve a wattokat, felszenvedtem magam a Kékesig.Rettenetesen nehéz volt, nagyon meglepődtem, de nagyon örülök az eredménynek!Amig én elől szenvedtem, feltételezem, hogy a csapat is szép munkát végzett hátul, próbálták altatni a mezőny, nem ráncigálták a tempót, de a végén, mikor menni kellett, akkor megint odatették magukat. Andris elhozta a mezőnyhajrát, P. Dani bejött az elit1/2 dobogóra.Megoldottuk, kihoztuk a napból amit lehetett!A többiek is szépen dolgoztak, segítettek a cspatasiker eléréséhez.

Köszönjük a csapat többi tagjának, a segítséget Horváth Tamás, Sasvári Dániel, Török Ince, Szalai Gábor, Pogonyi Tibor! GRATULÁLUNK!

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.